Hírek

Hírek

Munkában a Swietelsky Vasúttechnika gépparkja – Galéria

Munkában a Swietelsky Vasúttechnika gépparkja – Galéria

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. nagygépei segítik a fővárosi agglomeráció legnagyobb forgalmú vasúti pályájának átépítését. Fotósaink a helyszínen jártak, és megörökítették a gépeket munka közben.

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. a magyarországi vasútfejlesztések meghatározó szereplőjeként komoly szakmai múlttal és tapasztalattal rendelkezik vasútépítési- és korszerűsítési nagyprojektek, valamint a vasúti pálya karbantartásával összefüggő feladatok megszervezésében és kivitelezésében.

Májusi interjúnkban Hegedűs Zsolttal, a társaság vasútépítési igazgatójával beszélgettünk, aki ismertette, hogy

a vállalat mintegy 150 eszközből álló gépparkjában alépítményjavító gépek, ágyazatrostáló- és szállító rendszerek, vágányépítő- és felújító gépláncok, valamint kitérőcseréhez használt gépek is megtalálhatók.

Ami a gépészeti állományt és annak mobilizálását illeti a celldömölki székhelyű cég kedvező helyzetéhez az is hozzájárul, hogy anyavállalata, a Swietelsky AG igen komoly eszközparkja a határhoz közeli Fischamend-ből könnyen igénybe vehető hazai fejlesztések során is.

 

Kiemelt elővárosi vonalon dolgoznak a nagygépek

A társaság gépparkjának meghatározó tagjait, az RM 80 UHR ágyazatrostáló gépet és a 3X vágányszabályozó gépláncot fotósaink munka közben kapták lencsevégre Üllő és Monor között, ahol a MÁV FKG megrendelésére dolgoznak.

Ahogy arról már több alkalommal is beszámoltunk nagy erőkkel zajlik a munka a MÁV 100a, Budapest–Cegléd–Szolnok vonalán. A fővárosi agglomeráció legnagyobb forgalmú pályájának felújítása 2020-ban kezdődött. Augusztus végén a vonal Üllő – Monor szakaszának felújítását kezdték meg, − ahol a vonatközlekedés folyamatos fenntartása érdekében − két vágányon felváltva dolgoznak a szakemberek.

Lapunkban is beszámoltunk arról, hogy szeptember végére befejeződött az egyik vágány átépítése, ezt követően a másik vágányon is elindulhatott a munkavégzés, amely várhatóan október végéig tart. A tervek szerint novemberre befejeződnek a munkálatok.

 

Csak a tiszta ágyazat tudja megfelelően ellátni a feladatát

A zúzottkő ágyazat a vasúti felépítmény fontos része, mely több funkciót is betölt. Ahhoz azonban, hogy feladatát megfelelően lássa el, tisztának kell lennie, ezért is fontos, hogy a mindennapi üzemeltetés során keletkező szennyeződéstől rendszeresen megtisztítsák.

Az ágyazat elsődleges feladatai közé tartozik többek között:

  • a forgalmi terhelés egyenletes átvitele a sínről a vasúti alépítményre;
  • az alj hossz- és keresztirányú elmozdulásával szembeni magas fokú ellenállás biztosítása;
  • a dinamikus igénybevétel csökkentéséhez szükséges pályarugalmasság garantálása;
  • valamint jó vízáteresztő-képességnek köszönhetően az alépítmény teherviselő képességének fenntartása.

Mindezeket a funkciókat akkor tudja megfelelően ellátni az ágyazat, amennyiben tiszta, és nem tartalmaz túl sok finom részecskét, szennyeződést. Ellenkező esetben teherbíró képessége és rugalmassága is csökken, és a felszíni vizeket már nem tudja megfelelően átereszteni, ennek pedig az lesz a következménye, hogy a vágány geometriai állapota romlani kezd.

Ahhoz, hogy a vasúti pálya biztonsága és magas színvonala fenntartható legyen, és mindez a folyamat még költséghatékony is legyen, az ágyazat rendszeres tisztítása elengedhetetlen.

 

 

RM 80 UHR ágyazatrostáló gép

A már említett ágyazattisztítás a rostálási folyamat során tud megvalósulni. Ebben élen járnak az osztrák a Plasser & Theurer cég által kifejlesztett gépek, amelyek alkalmazott technológiái megfelelnek az olyan elvárásoknak, mint ágyazatprizma precíz kialakítása, fenntartható rostálási minőség, tiszta ágyazat és a pályaszerkezet pontos elhelyezése.

A vállalat által gyártott munkaeszközök közül az egyik leginkább bevált koncepciójú gép az RM 80 UHR ágyazatrostáló.

 

Az RM gépsorozatba tartozó eszközökön rendre megtalálható kaparólánc a pályaszerkezet alatti geometriailag helyes vezérlésnek köszönhetően az ágyazat részére pontos alapot tud készíteni. A Swietelsky Vasúttechnika gépparkjában is megtalálható eszközre jellemző, hogy felszerelték továbbá egy leválasztókészülékkel is a túlzott méretű kövek miatt.

Az RM ágyazatrostáló gép által megvalósított folyamat során a tisztított zúzottkő közvetlenül a kaparólánc mögött kerül vissza a pályába, vagy ha szükséges, még távolabb. A rostaaljat a gép elejére szállítják, így biztosítva, hogy a megtisztított pálya a rostaalj szállítása során ne szennyeződjön.

 

 

Stopfexpress 09-3X vágányszabályozó géplánc

A vágányszabályozó gépláncok összeállításakor fontos szempont, hogy lehetőség szerint úgy legyenek összeválogatva az egyes gépelemek, hogy azok munkavégzési sebessége egymáshoz közeli legyen, az összeállítás leglassabb tagja határozza meg ugyanis a teljes géplánc teljesítményét.

Az egyes gépelemek összeválogatására többféle megoldás is lehetséges, aminek azonban mindenképp szerepelnie kell a gépláncban az a szabályozógép, az ágyazatrendezőgép és a dinamikus vágánystabilizátor.

A fentiekben már említett osztrák, vasúti pályafenntartó- és vasútépítő gépeket gyártó vállalat mintegy négy évtizede fejlesztette ki a folyamatos üzemű szabályozógépét. A többszöri fejlesztéseknek eredményeként az 1990-es évek közepén elkészülhetett az első folyamatos üzemű, három aljat aláverő gép, a 09-3X, amely 40 százalékos munkasebesség növekedést tudott produkálni.

 

A géplánc hatékony vágányzári időkihasználást tesz lehetővé

Az eszköz egyik nagy előnye, hogy nagyobb munkateljesítményt tud elérni, ez pedig lényegesen magasabb munkahatékonyságot tesz lehetővé rövid vágányzárakban is, aminek további pozitívumai is vannak:

  • az építési költségek mérsékelhetők;
  • rövidebb idő alatt több folyóméter vágányt lehet a legjobb minőségben szabályozni;
  • ezen felül a kiszolgáló személyzet terhelése is csökken.

 

Jelenleg az osztrák cég Stopfexpress 09-3X gépe az egyik legmodernebb a vágányszabályozás területén. A Vasúttechnika munkái során is igénybe vett eszközön megtalálható két darab aláverő szerszámszekrény, aminek köszönhetően három alj egyidejű aláverése is lehetséges egy munkamenetben. Ezzel nemcsak az elvégzett munka minősége javul, de tartósabb pályafekvés is elérhető.