Hírek

Hírek

Modern és fenntartható épületbe költözik a Vasúttechnika

Modern és fenntartható épületbe költözik a Vasúttechnika

A celldömölki székhelyű SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. 2010-ben létesítette budapesti (Dombóvári úti) irodáját. Több, mint 10 év után most elérkezett az idő az irodaváltásra, amelyet több tényező együttesen indokolt. Egyik fő szempont az volt, hogy a különböző szakágakban tevékenykedő kollégák belső kommunikációját elősegítsék azzal, hogy egyetlen épületszinten, egymáshoz közel tudjanak dolgozni. Fontos volt az is, hogy idén év elején lejárt a jelenlegi iroda bérlésére kötött szerződés, így jogi szempontból is kedvezőbb volt a helyzet, fennálló kötelezettség felmondása nélkül nyílt lehetőség a váltásra. 

 

Erdei Mihály/magyarepitok.hu

 

Az új iroda kiválasztásával Pörneczi Tamás üzemeltetési vezetőt bízta meg a cég vezetősége, aki mint elmondta: több szempontot vettek figyelembe:

  • a jelenlegi irodához közel helyezkedjen el az új,
  • legalább „A” kategóriájú legyen (teljesen új építésű és a legmagasabb igényeket kielégítő szolgáltatásokat nyújtva)
  • egyetlen szinten legalább 800 - 900 négyzetméter álljon rendelkezésre, ahol tágas és világos 2-5 fős irodák, tárgyalók és egyéb helyiségek alakíthatók ki,
  • biztosított legyen legalább harminc gépkocsi parkolása, valamint, hogy
  • az új iroda 2023 első negyedévében beköltözhető állapotban legyen.

 

 

A tágas, világos irodákat a Vasúttechnika saját igényeire alakíthatta ki

A megadott paraméterek alapján több lehetőség közül végül a 2021-ben épült Office Garden 4 irodaház ajánlatát fogadta el a cégvezetés és a tulajdonosok, ahol a hetedik szinten mintegy 870 négyzetméter terület áll rendelkezésre.

A teljesen üres tér kialakítására előzetes terveket készítettek házon belül, Varga Veronika, a Vasúttechnika egyik építészének közreműködésével, majd ezek alapján a funkcionális irodaterek és tárgyalók komplex szemléletű kialakítására az UPPER Design Stúdiót kérték fel. Mint Pörneczi Tamás üzemeltetési vezető elmondta:

közös cél volt, hogy olyan belsőépítészeti tereket alakítsanak ki, amelyek megfelelnek a modern kor igényeinek, fenntartható szemlélettel és rugalmas megoldásokkal alkalmazkodnak a piac változásaihoz.

 

 

A belsőépítészeti tervezés – a komplexitás jegyében - kiterjedt az építészeti alaprajzok felülvizsgálatára, a falszínek, burkolatok és álmennyezetek kialakítására, a beépített egyedi bútorok tervezésére, valamint a lámpatestek és bútorok kiválasztására is.

A falszerkezetek építési munkái 2022 októberében kezdődtek. 2023. február 10-ig elkészültek a gépészeti, elektromos és gyengeáramú szerelési munkák, a végleges felületképzések, és a burkolatok.

 

 

Modern, komfortos környezetet teremtettek a dolgozók számára

A három oldalról nagyméretű, nyitható ablakokkal határolt területet igyekeztek maximálisan kihasználni: egyetlen kistárgyaló kivételével minden irodában, tárgyalóban és egyéb helyiségben, szabadba nyíló ablakok találhatók. Az egyes helyiségek világosságát üvegfalak elhelyezésével fokozták.

A tudatos tervezés része volt, hogy gondoltak a későbbi bővítésre is: a hetedik emeleti szintből első körben leválasztottak egy 170 négyzetméternyi területet, ahol további irodák kialakítására lesz lehetőség.

A maradék, közel 700 négyzetméter alapterületen 35 dolgozó számára alakítottak ki állandó helyiséget, ezen felül három különböző méretű, videó lehetőségekkel ellátott tárgyaló (8, 12 és 30 fős) áll a munkatársak rendelkezésére.

 

 

A munkatereken túl egy 75 négyzetméter alapterületű étkező-konyha szolgálja a dolgozók komfortját, amely gyakorlatilag egy egybefüggő tér, a hozzá csatlakozó 120 négyzetméteres tetőterasszal együtt.

A hetedik emeleti területeket öt gyorsliften tudják megközelíteni vendégek és a kollégák.

 

 

Helyükre kerültek a beépített bútorok

A belsőépítészeti tervekkel összhangban választották ki az irodai bútorokat is, amelyek február végéig megérkeznek. Az egyedi bútorok beépítése már zajlik a recepciós pult, a konyha-étkező és a tárgyaló területén.

Az utolsó fázisban üzemelik be az új műszaki és technika eszközöket: mosogatógépeket, hűtőket, vízadagolókat, televíziókat, projektorokat, videó-konferencia eszközöket, nyomtatókat és egyéb kisebb elektromos berendezéseket. Az eredeti ütemtervet tartva, 2023 március első napjaiban költöztetik át a dolgozók informatikai eszközeit, hogy március hatodikán már az új helyszínen kezdhessék a munkát.  

 

 

A fenntarthatóság kiemelkedő fontosságú

"Amikor a SWIETELSKY Vasúttechnika az Office Garden irodapark mellett döntött, a fenntartható, energiatakarékos jövő irányába is elköteleződött, ami talán a legfontosabb a mai, energiaválsággal terhelt időszakban" - fogalmazott Pörneczi Tamás.

Az irodaházban minimális károsanyag kibocsátású, hővisszanyerő fűtő-hűtő rendszerek üzemelnek, LEED Gold minősítésű zöld megoldások és szelektív hulladékgyűjtés segíti a fenntarthatóságot. A LED világítás és az extra hőszigetelő üvegezés jelentősen csökkenti az üzemeltetési költségeket. Az irodaterekhez, dedikált mélygarázs beállóhelyek és felszíni parkolók is a kollégák rendelkezésére állnak.

 

 

A tömegközlekedés mellett az irodaház menetrendszerűen közlekedő Shuttle buszait munkanapokon ingyenesen használhatják a kollégák. A kerékpárral, rollerrel és motorkerékpárral érkezők részére kerékpártároló, öltöző és zuhanyzó áll rendelkezésre a mélygarázs szintjein. Elektromos autók részére szintén töltési lehetőséget biztosít az irodaház. Egy zöld, parkosított környezet, valamint éttermek és kávézók teszik élhetőbbé az itt dolgozók mindennapjait.