Win-win helyzetet teremt a SWIETELSKY Magyarország Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. közös ösztöndíjprogramja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) építőmérnök hallgatóival. (Az indulásról lapunk októberben készített összefoglalót.) Ez egy hosszútávú együttműködés: a fiataloknak hasznos gyakorlati tapasztalat és elhelyezkedési lehetőség, a cégek részéről befektetett energia pedig gyarapítja a tudásukat.
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-18_220321_dt_8163.jpg)
Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu
Zóka József, a SWIETELSKY Magyarország Kft. HR-vezetője szerint nem titkolt cél persze az is, hogy az elhivatott fiatalok közül néhányan megmaradjanak a Swietelsky kötelékében, de legalábbis vigyék a jóhírét.
„A program elején heti egy-egy napot szenteltünk arra, hogy megismerjék a résztvevők a vállalatot, az ágazatokat, az egyes tevékenységi köröket. Emellett kerestük azokat a lehetőségeket, amikor hosszabb időt tudnak nálunk tölteni a hallgatók. Erre a téli vizsgaidőszak végén volt alkalom. Ez a két és fél hét nagyon hasznos volt, hiszen jobban bele tudtak merülni egy-egy projektbe, kaptak önálló feladatokat. Nyitott szemmel figyeljük, hogy mibe tudjuk bekapcsolni őket, hiszen ez mindkét fél érdeke. Az egyes projektek helyszínére a Vasúttechnikával szerződésben lévő hallgatókat is meghívtuk, hogy még teljesebb képet kapjanak a Swietelsky cégek tevékenységéről.”
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-04_220321_dt_8261.jpg)
A program koordinátora Wernitzer Dóra HR-munkatárs, aki segít a mérnökhallgatók idejével jól gazdálkodni és összehangolja a hasznos látogatásokat, valamint programokat, találkozókat szervez a különböző területen dolgozó mérnökökkel.
„Az egyik kollégám például egy uszodaépítési tenderrel kapcsolatban bemutatta, hogy hogyan történik a közbeszerzési pályázatok összeállítása, párhuzamba állítva és összehasonlítva a magánbefektetők pályázatával. Valamint elmagyarázta a Magasépítési Üzletág Központi előkészítési területének működési mechanizmusát: attól a ponttól, hogy megérkezik hozzánk egy pályázati felhívás, milyen folyamatok útján jutunk el a tender leadásához és tovább a szerződéskötéshez.”
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-21_220321_dt_8314.jpg)
Már kézzel fogható eredmény is van a kutatásban
A program egyik legizgalmasabb része talán az a speciális kutatás-fejlesztési pályázat, amellyel a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a hallgatókon túl a BME fiatal oktatóit is bevonta.
Vinkó Ákos adjunktus, Csortos Gabriella doktorandusz és Kopitkó Tünde MSc-s (mesterképzésben résztvevő) hallgató a magyarországi vasúti felsővezeték kivitelezés technológiáját kutatja. Ezen a területen hazánk még nem alkalmazza azokat a megoldásokat, amelyek külföldön már népszerűek. A csoport elmélyült a svéd, dán, norvég mintában, ezek alapján igyekeznek egy olyan szakirodalmat letenni az asztalra, amely irányt mutat: mely módszerekkel lehetne a magyarországi építési technikát fejleszteni ezen a területen.
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-02_220321_dt_7756.jpg)
Vinkó Ákos adjunktus szerint ez óriási előnyökkel járhat a vasútépítéshez szükséges vágányzár idejének csökkentése tekintetében.
„A fő célja ennek a projektnek, hogy megkeressük azt a megoldást, technológiát, ami a magyarországi körülmények között leginkább megvalósítható, ennek később előkészítjük a honosítását. Majd, ha elkészültünk, szeretnénk a kutatásunkat a szakmai közönség előtt is nyilvánosságra hozni.”
Fontos megjegyezni, hogy a programban résztvevő Kopitkó Tünde a diplomamunkájának témája is kapcsolódik ehhez a területhez.
Gyakorlat, élmény, bizalom – itt mindhárom megvalósul
A fiataloknak egyenként mást és mást adott a programban eddig eltöltött idő, de a SWIETELSKY által szervezett közös beszélgetésen elmondták: fontos számukra, hogy bepillanthattak a vállalat szervezeti működésébe, a különböző építési ágazatokba, hiszen ahhoz, hogy valamelyik irányra megdobbanjon a szívük, gyakorlati tapasztalat, élmény szükséges.
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-220208_dt_3794.jpg)
„Nagyon jó az együttműködés a SWIETELSKY Magyarországgal és hatékony, hogy tudjuk tömbösíteni a megadott heti nyolc órát, hiszen így folyamatában, több napon keresztül láthatunk egy munkát. Ilyen volt például az M3 metró felújítás alatt lévő három állomása, amelyet májusban adnak át. Itt azt a feladatot kaptuk, hogy plan doc használatával mérjük fel, hogy milyen fázisban tart a felújítás, milyen elvégzendő feladatok vannak még hátra.” – osztotta meg tapasztalatait Laza Álmos, akit jó érzéssel tölt el, hogy megbízik bennük a cég.
A tervek szerint nyáron ismét több időt tölthetnek a vállalatnál és ők dönthetik el, hogy melyik területen szeretnének további tapasztalatokat szerezni.
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-05_220321_dt_7901.jpg)
Viczián Norbert is azt emelte ki, hogy komolyan vették őket az egyes projekthelyszíneken, így valóban hasznosnak érezhették magukat.
„Januárban voltunk a HomeWork építkezésén, ahol az első két nap megismertük a helyszínt, majd mi magunk is be tudtunk kapcsolódni a folyamatba: 360 fokos kamerával BIM-es fotókat készítettünk az épületről. Fontosnak és nagyon hasznosnak tartom, hogy amit egy előadáson hallok, azt a való életben egy építkezésen is láthatom, belefolyhatok, így maradandóbb tudást szerezhetek.”
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-08_220321_dt_7954.jpg)
S hogy a Swietelsky-ösztöndíjprogram valóban színes, szerteágazó lehetőségeket kínál a hallgatóknak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a céggel szerződött fiataloknak angol oktatást is biztosítanak.
„Hetente járunk a nyelvórákra, ami színvonalas, hasznos, közvetlenül a kommunikációra épül. Számomra többet nyújt, mint az egyetemi nyelvoktatás, hiszen itt kis csoportban vagyunk, mindenkinek van lehetősége beszélni, megszólalni.” – magyarázza Tarcsafalvi Emese, aki azt is hozzáfűzi: „Az M4-es autópálya szolnoki elkerülő szakaszán megnéztük az elkészült műtárgyakat és bepillantást nyerhettünk abba, hogy egy ilyen projektben a Swietelskynek mint alvállalkozónak például mi a szerepe, milyen alapanyagokat használnak és hogyan történik ezek beszerzése.”
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-14_220321_dt_7856.jpg)
És persze van, aki egyelőre csak figyel. Dobos Balázs az ösztöndíjprogramnak abban látja hasznát, hogy átfogó képet kaphat a különböző ágazatokról.
„Én komolyabban még nem vetettem bele magamat egyik területbe sem. Nagyon tetszett például az M3 metrófelújítás bejárásán, amikor láthattuk a sínleerősítést, de érdekesnek találtam a főszellőző csatornát is, de az elmélyüléshez egy kicsit több idő szükséges.”
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-220208_dt_3817.jpg)
A program a cég számára is pilot, amely megmutathatja, hogy a szervezet mennyire tud nyitott szerepet vállalni a jövő generációjának ilyen módon történő fejlesztésére. Erről rendszeresen kérnek és kapnak is visszajelzéseket a hallgatóktól – foglalja össze Zóka József HR-vezető.
„Számunkra rendkívül fontos, hogy ez egy hasznos együttműködés legyen, olyan pluszt tudjunk adni a hallgatóknak, amit egyetemi körülmények között, az elméleti oktatásban nem kapnak meg. Abban pedig, hogy a cég nyitottan fogadja a hallgatók igényeit, egyértelműen a program koordinátorának, Dórának van a legnagyobb szerepe, aki igyekszik úgy kialakítani a tematikát és a helyszíneket, hogy az leginkább megfeleljen a fiatalok igényeinek, érdeklődési körének.”
A BME engedményekkel segítené a hallgatók mielőbbi munkavállalását
Az egyetem olyannyira fontosnak tartja a programot, hogy már a mostani tapasztalatok, visszajelzések alapján engedményeket tenne a hasonló együttműködésben résztvevő hallgatóknak. Lovas Tamás a BME Építőmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese szerint a legfontosabb, hogy ösztönözzék és támogassák a fiataljaikat abban, hogy mielőbb partot érjenek, dolgozhassanak, elköteleződjenek. Az építőiparnak is ez az érdeke.
„Például, ha egy ilyen programban a hallgatók nyelvoktatásra járnak, akkor mi ezt akár kredittel is elismernénk. Vagy akár szervezhetnénk úgy a 6. szemeszteres egyetemisták órarendjét, hogy legyen hetente egy szabadnapjuk, amit szabadon használhatnak gyakorlatra, munkára, ennek megszervezése ne egy plusz terhet jelentsen az életükben. A piac felszívja őket, nekünk pedig támogatni kell abban őket abban, hogy dolgozhassanak.”
![](https://static.regon.hu/ma/2022/04/tn4-web-09_220321_dt_8023.jpg)
A dékánhelyettes azt is elmondta: jó látni, hogy a két cég komolyan veszi ezt a programot.
„Jövőbeli munkaerőként tekintenek a hallgatókra, felelősséggel vonják be őket a náluk folyó munkába. A mai munkaerőhiányban senki nem engedheti meg magának, hogy a fiatal mérnököket kávéfőzésre használja.”
Vingelmann Szabolcs, a Vasúttechnika ügyvezetője lapunknak adott interjújában nemrég gyümölcsözőnek minősítette a programot, miután a velük szerződést kötött fiatal oktatókból álló csoport már kézzel fogható eredményt ért el a kutatásfejlesztésben. A cégvezető is abban bízik, hogy néhányan a Swietelskyt választják és friss tudásukkal erősíthetik a vállalatot és elősegíthetik fejlődését.